Skip to Content

Binatex – Kereskedői vélemények és bróker-vélemény

3.8 / 5

Figyelem! Azt tanácsoljuk, hogy tartózkodjon a kereskedéstől ezzel a brókerrel. Javasoljuk, hogy ezt a 👉🏻 megbízható brókert válassza

A Binatex brókercéget 2015-ben alapították, és igen hamar sikerült magára vonnia a kereskedők figyelmét. Mindössze két évnyi működés után a brókercég 6 nemzetközi díjat is elnyert a felhasználóbarát kezelőfelületéért, kereskedelmi platformjának képességeiért, ügyfélszolgálatatáért és kreatív megközelítéséért.

1. Általános Információk

A Binatex honlapja 15 nyelven elérhető, mivel a bróker különös figyelmet fordít a különböző országok kereskedőire. Illetve a cég megkapta az FMRRC megfelelőségi tanúsítványát. (Részletes információ elérhető a szabályozó szerv hivatalos honlapján). Továbbá, a bróker jelentős erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy vetélytársak fölé emelkedjen, és valóban kimagasló minőségű szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek. Ismerkedjünk meg a Binatex-szel kicsit részletesebben.

2. Binatex – Pro és Kontra

Alacsony minimum szükséges befizetés: elég mindössze $10 is elegendő, hogy kereskedni lehessen a bróker platformján. Ebben az esetben a minimum összeg, amellyel ügylet nyitható mindössze $1.

Gyakorló fiók: rögtön a regisztráció követően az ügyfél hozzárést kap egy virtuális fiókhoz, $1000-os tőkével, ami lehetővé teszi a platform működésének, funkcióinak tesztelését, és segíti a felület megszokását.

FMRRC által szabályozva: mint ahogy azt fentebb említettük, a Binatex a Financial Market Relations Regulation Center-től kapott licenszt. Ezen lépés biztosítja a bróker ügyfelekkel szembeni őszinteségét és fairségét.

Visszatérítés veszteséges ügyleteken: A Binatex az egyetlen bróker a piacon, amelyik visszatérítést ad minden veszteséges ügylet után úgy, hogy az ügyfelet nem terheli semmiféle további kötelezettség.

Multi-szint rendszer: a rendszer lényege, hogy a kereskedők szintje nő a lezárt ügyletek száma és volumene alapján, 1-es szintről indulva, egészen 10-es szintig. Minél magasabb szintű a kereskedő, annál több lehetőség nyílik meg számára, pl.: a legmagasabb szinten a veszteséges ügyletek utáni visszatérítés 10%, és minden oktató anyag az oktató központban elérhető videó és szöveges formában is.

Hasznos statisztikák: a Binatex jelentős erőfeszítéseket tett, hogy a statisztikákat megfelelően szervezve mutassa be. Az ügyletek információi elég kézenfekvő és tiszta módon kerülnek prezentálásra. Ez lehetővé teszi, hogy a statisztika szekciót teljeskörű kereskedői naplóként is használjuk az ügyletek jövedelmezőségének elemzésére és a lehetséges hibák és fejlesztendő területek azonosítására.

Elérhető ügyfélszolgálat: a nap bármely szakában kérdezhet a bróker honlapján lévő élő chat-et használva, illetve telefonon és emailben.

Üdvözlő bónusz: minden új belépőnek lehetősége van megszerezni a 100% üdvözlő bónuszt az első befizetésekor. Érdemes feljegyezni: a bónusz nem kivonható, mindössze további kereskedési tőkét jelent a nagyobb jövedelmezőséget segítve.

Kevés kereskedhető termék: Jelenleg az ügyfelek alig több mint 20 rendelkezésre álló termékkel kereskedhetnek, ami jelentősen alacsony más vezető brókerekhez viszonyítva.

3. Rendelkezésre álló termékek

A Binatex ügyfelei devizapárokkal, részvényekkel (pl.: Google, Facebook Apple. Starbucks stb.), valamint nyersanyagokkal (pl.: olaj és arany) kereskedhetnek. Noha az elérhető termékek száma jelenleg alacsonyabb más hasonló kereskedői platformokhoz képest, a bróker azt állítja, tervezik a kereskedésre rendelkezésre álló termékek körét a következő hónapokban.

4. A kereskedői platform

A Binatex csapata inkább egy járatlan utat választott, és házon belül fejlesztették ki a kereskedői platformot ahelyett, hogy már kifejlesztett, kész megoldást licenszeltek volna. Egy speciális valós idejű információs eszköz segítségével nyomon követheti az aktív kereskedő és nyitott ügyek számát. Lehetőség van új füleken megnyitni a grafikonokat; maguk a grafikonok lineáris- (vonalak) és gyertya-formátumban is megjeleníthetők. Az árfolyam-információkat a Bloomberg szolgáltatja, így nem kell aggódni a piaci információk esetleges pontatlansága vagy valótlansága miatt. Érdemes megjegyezni, hogy a platform képernyőjének az alján megtalálhatók speciális szekciók is, ahol kereskedelmi jelzőket, gazdasági naptárt, oktató videókat és a legjobb kereskedők rangsorát láthatja. Ezek az elemek eltávolíthatók vagy hozzáadhatók a kereskedő igényeitől függően.

Az opciós ügyletek típusait tekintve jelenleg nincs túl nagy választék, mivel csak a klasszikusnak tekinthető “Fölé/Alá” opció érhető el, 1 perctől 24 óráig terjedő választható lejárati időkkel.

5. Befizetés és kifizetési lehetőségek

Egy Binatex gyakorló-fiók létrehozásához elég megadni az email címet a hivatalos honlapon található űrlapon. Ezzel hozzáférést nyerhet a személyes virtuális kereskedői felületéhez, ahol 1000 dolláros virtuális tőkével valós idejű árfolyamokon gyakorolhat. Egy éles fiókhoz elég mindössze 10 dollár/euro befizetése, teljes hozzáférést szerezve a platform funkcióihoz. A befizetéseket Visa vagy MasterCard bankkártyával, illetve különböző elektronikus fizetési módokkal teheti meg. Ahogy fentebb is említettük, az új belépők jogosultak egy 100%-os első-befizetési bónuszra.

Érdemes lehet észben tartani, hogy a kifizetések a Binatex-nél csak ugyanazon a fizetési módon történhet, mint a befizetés. A kifizetési kérelmeket 1-3 munkanapon belül dolgozzák fel, beérkezési sorrendben. Az igényelhető kifizetések számának vagy egy havi felső határa, ami a kereskedő szintjétől (lásd feljebb) függ; ezeket az információkat a saját fiókjában is megtalálja a platformon.

Mivel a Binatex egy ellenőrzött bróker, kötelező beküldeni a személyazonosságot igazoló iratok másolatát (pl.: személyi igazolvány, lakcímkártya, vagy jogosítvány, esetleg útlevél). Erre biztonsági célból és a pénzmosás-elleni szabályoknak való megfelelés miatt van szükség. Amíg az ellenőrzés nem történik meg, addig se további befizetésre, sem kifizetés igénylésére nincs lehetőség. Ha bármi gond adódna folyamattal, bármikor nyugodtan lépjen kapcsolatba a kirendelt személyes fiók menedzserével.

6. Kereskedők képzése

A Binatex figyelemreméltó tudástárt hozott létre, amelyet mindenféle kereskedő hasznosnak találhat. A Binatex oktatóanyagokat tartalmazó lapja tucatnyi cikket és videó leckét tartalmaz különböző témakörökben a technikai és fundamentális elemzéssel kapcsolatban. Például a cég szakértői bemutatják, hogy lehet megkülönböztetni a különböző alakzatokat a grafikonon, hogyan használhatók az indikátorok, és hogyan elemezzük ki a kereskedésünket. Több és részletesebb információdús anyag válik elérhetővé a korábban már említett szint-rendszer alapján.

7. Kereskedjek a Binatex-en vagy sem?

Annak ellenére, hogy a Binatex csak nemrég lépett be a piacra, már bizonyította, hogy megbízható partnere minden kereskedőnek, tapasztalattól függetlenül. A Binatex kereskedői platformját használva könnyen elfeledhetők a szándékosan felállított akadályok melyekkel egyes brókereknél találkozhat. Ennek köszönhetően a Binatex ügyfelei teljesen elmerülhetne a kereskedési folyamatban úgy, hogy közben biztosak lehetnek, hogy az ügyletek kimenetelét nem befolyásolják árszint-manipulációk.

Sokan úgy vélik, hogy a Binatex úttörő lehet a bináris opciók világában: a cég története megmutatja, hogy a fejleszthető még a brókerek munkája, míg a szolgáltatásaik még könnyebben elérhetőek sok kereskedő számára.

Kezdjen el kereskedni! ›

Értékelések: Binatex

Hozzászólások az Binatex
( 85 )
Felhasználói pontszám: 4.0 / 5

Hozzászólások: 85

  1. avatar
    Gál
    28/07/2017

    Nem értem hogy fizetnek… csak bankkártya számot enged megadni arra meg hogy fizet???? Bankkártyáról csak kivenni lehet.

    • avatar
      Vincze Anita
      06/08/2017

      Én is erre lennék kiváncsi 🙁

      • avatar
        Székely Zoltánné
        18/08/2017

        Szia!Hogy lehet barion számlárol befizetni? Nem kinál fel ilyen lehetőséget.Köszi

      • avatar
        Hirtling János
        20/08/2017

        Szia arra lennék kíváncsi hogy hol lehet ilyen számlát csinálni.

        Köszönöm:

        • avatar
          Feri
          03/10/2017

          Üdvözlöm!
          Legyen szíves le irni nekem hogy hogy tudom a kifizetést kérni. Mi a folyamata van e valami összeg határ? Mennyi idő alatt érkezik meg az átutalás?
          Válaszát előre is köszönöm.

          • avatar
            Zsuzsi
            20/11/2017

            ÜDVÖZLÖM! Kártyára annyit lehet visszakérni amennyit befizetett,a profitot bitcoin pénztárcába,vagy neteller számlára fizetik ki.
            Megbízhatóak.

          • avatar
            Lin
            17/02/2018

            1-3napig feldolgozàs ..ahogy a befizetés is .
            Kifizetés érkezési sorrendben történik .
            1hónapig is elterjedhet..
            Illetve a szint is meghatàrozza .

    • avatar
      Voti
      22/08/2017

      Üdvözlöm! Nem tudom aktuális-e még az érdeklődés, de tudnak bankkártyára fizetni. Nekem is oda utaltak, és rendben megjelent a bankszámlán a pénz. Sok sikert!

  2. avatar
    Halasi Renáta
    09/08/2017

    Sziasztok én ezért csináltam bairon számlát ahol tudok oda vissza utalni

  3. avatar
    Mihályi Károlyné
    10/08/2017

    Feltölteni se tudom,mert a nevet nem fogadja el.

    • avatar
      Zoli
      31/08/2017

      Ékezet nélkül írd.

  4. avatar
    Grand Marnier
    11/08/2017

    Bankkártyára visszatéríteni is lehet! Akárcsak a téves terheléseknél, csak egy bankkártya terminál szükséges hozzá és a kártya adatok.

  5. avatar
    Tóth Tamás
    12/08/2017

    Valami válasz jöhetne..

  6. avatar
    Anikó B.
    13/08/2017

    Engem is érdekelne a kifizetés. Bankkártyára nem tud kifizetni.

    • avatar
      Czomba Szilvia
      24/08/2017

      Hogyne lehetne bankkártyára fizetni!!!
      Már rég lehet.

  7. avatar
    Székely Zoltánné
    19/08/2017

    Tegnap regisztráltam,befizettem,de bónuszt nem kaptam.???

  8. avatar
    Morvai Krisztina
    29/08/2017

    Ugyanugy visszateszi a számládra mint amikor befuzetsz

    • avatar
      Huszics Mária
      18/12/2017

      Krisztina ez bisztos??? Légyszi válaszolj most kezdtem meg új vagyok itt.

      • avatar
        Laszlo
        08/05/2018

        Hello Béla

        Nem tudom hogy valodi ezek a kereskedések kicsit félek tölle de lehet hogy neked van igazad

        Irjál légyszives a hogyan mükődik ez az egész befizetés és kifizetés

        László

      • avatar
        valaki aki
        09/06/2018

        Működik a ki és be fizetés nekem nem volt gondom aznap ment minden simán és megy. De a Binatex platformja eltér a többitől mert itt időhöz vagy kötve az időt nem te szabod meg csak tűzöd ki hogy mennyi a lejárati ideje, így merőben más a kereskedés.

  9. avatar
    Berkes Béla
    04/09/2017

    Én 3 hónapja tesztelem magamat. Ebből 2 hónapot a demo számlán, és ott alapszinten megtanultam, talán, a kereskedés egy részét. A demon 1000 dollárról indultam, és kettő hónapot követően 21 000 dollárt értem el. Ezt követően befizettem 50 u-t, és trédeltem egy hónapot. elértem 550 €-ig, amikor visszaigényeltem a befizetésemet. Ezt az összeget 3 napon belül visszaküldték a bankszámlámra.
    Kártyáról fizettem, és ugyan azon az úton vissza is érkezett a pénzem.
    Most érkeztem odáig, hogy van egy kisebb alaptőkém, és a keresetből már 200€-ot igényelek a leírtak szerint.
    Amint eredménnyel járok, írom.

    • avatar
      Tomi
      27/09/2017

      Melyik kereskedést használtad mennyi időre és mekkora téttel?

    • avatar
      BOLDIZSAR ISTVAN
      08/02/2018

      szia Bela
      kerlek segits hogy sikerult a demon 21000 ezret ell erni
      sajna nem igazan tipelek en jol
      harom hete probalom de csak veszitek
      az 1000-bol alig maradt 200

  10. avatar
    Boros Gyevi Edit
    09/09/2017

    Üdvözletem! Én kettős álampolgár vagyok(szerb magyar).Úgyérzem jobban menne magyarul ez az egész,hiszen ez az anyanyelvem. Érdekelne hogy ide fel birnék e tölteni masztercard dináros kártyáról?és hogyan menne a vissza utalás.

  11. avatar
    Simón zsolt
    11/09/2017

    Oké, de hol tudom kérni a kifizetést ? Mit kell keresnem?

  12. avatar
    PÁLINKÁS ANNAMÁRIA
    13/09/2017

    Tisztelt Címzett!

    Szeretnék bekapcsolódni a Binatex kereskedésbe, nyitottam már demo számlát is, de a céggel közelebbi kapcsolatba nem tudok lépni, mert a fentiekben közre adott telefonszám nem működik. Hogyan tovább?
    Várom válaszukat!

    Tisztelettel

  13. avatar
    Váradi Tímea
    13/09/2017

    Sziasztok ! Én is kifizetést kértem ,,,,,,20 Eurót. Elsőre.
    Tényleg kell hozzá valami dokumentum másolat?
    Vagy elég a bankkártya adata …?

  14. avatar
    violete
    14/09/2017

    akkor a kártyára küldig a pézt és lelehet veni a kártyárol a pénszt nem kell fizetni érte ha ha meg nyitom eszt a számlát???????

  15. avatar
    S Zoltán
    14/09/2017

    Üdv

    Az adózás hogy működik ? Van valakinek ez ügyben tapasztalata

  16. avatar
    Riky
    19/09/2017

    Sziasztok
    ha befizetek 100 dollárt és igénylem az üdvözlő bónuszt
    Ki tudom kérni a saját 100 dolláromat bármikor hogy csak a bónuszt kockáztassam vagy van valami szabály ami miatt ez nem lehetséges ?

    • avatar
      Lin
      17/02/2018

      Nem tudod ..Evidens ..a 100%bonuszt nem azért kapod , hogy a 100$ kikérd az addig él eredetileg míg 100$-100€ feltöltesz a szàmlàdra .Ugyanakkor a 100$bonuszt sem tudod kivenni ..hisz amint a fentiekben ìrjàk nem kivehető !!!!

      • avatar
        Smajda Béla
        01/03/2018

        Üdv. Én most regisztrálltam, én is elég szkeptikus vagyok az élesben tőrténő fogadással. Érdekelne a véleménye arannyal, ezüsttel történő fogadásról ! Illetve sikerült olyan helyet találni ahól tanácsot lehet kapni ?

  17. avatar
    Szőke János
    19/09/2017

    Üdv.
    Én tegnap próbáltam ki először a demó számlát… Az 1000 dolláros kezdő számlám, 1 nap alatt felment 35-40.000re, Főként ezüstel, és arannyal kereskedtem, mert az kiszámíthatóbb….Gondoltam kipróbálnám élesben is a dolgot, de elég szkeptikus vagyok.
    Esetleg nem tudtok olyan fórumot, vagy chatet, ahol az itt próbálkozók beszélgetnek, esetleg tanácsot adnak egymásnak?

    • avatar
      Andi
      28/01/2018

      Facebookon van egy csoport. Keress ra es talan tudnak a kérdésekre válaszolni.

    • avatar
      Lin
      17/02/2018

      Én az Eur/USD is szeretem de a nyersanyag /Gold/ is szenzàciós .
      A Google is érdemes megpróbàlni.
      Van hozzà érzéked bízz magadban .
      Én sikerrel jàrtam hasonlóan kezdtem Demo szàmlàn .

  18. avatar
    K.M.
    19/09/2017

    Bonuszt mikor kapjuk meg?
    50et fizettunk de sehol a masik bonusz 50

  19. avatar
    Viki
    19/09/2017

    Nekem takarékos számlám van. Gondolom az nem jó. Viszont szerettem volna csinálni Nettelleres számlát is, de a nevemet meg a regionális részét nem fogadta el.

  20. avatar
    Molnár
    20/09/2017

    Én is ezt szeretnèm tudni hol kérhetem a kifizetést.

  21. avatar
    freedii
    21/09/2017

    A kifizetések havi összege / legyünk optimisták! / a fokozatomtól függ. Hol találom hogy melyik fokozatnál mennyi lehet a kivétem??

  22. avatar
    Rita
    22/09/2017

    Sziasztok
    Arra lennék kiváncsi, hogy valaki vett -e már fel pézt?
    Valaki??

  23. avatar
    Betty
    23/09/2017

    Miert nem lehet Irorszagi telefonszamot regisztralni?

  24. avatar
    Molnár Krisztina
    23/09/2017

    Sziasztok!

    Most kb. egy órája értesültem erről az oldalról, és tényleg ennyire egyszerű mint ahogy én gondolom, vagy valamit nem csinálok jól? 😀 🙂 Egy óra alatt 1000 dollárról felmentem 12000 dollárra. Tényleg csak meg kell mondani, hogy esni vagy nőni fog az érték ?

    Előre is köszönöm a válaszokat.

  25. avatar
    Tomi
    26/09/2017

    Hol található az oktatóanyag?

  26. avatar
    Szabóné Edit
    29/09/2017

    Sziasztok! A Binatex.com tényleg fizet?

  27. avatar
    Emmerich Klein
    11/10/2017

    „Binatex tapasztalatok”
    A csoport azért jött létre, hogy helyet biztosítson mindazoknak, akik a binatex bináris opciós kereskedés iránt érdeklődnek, azzal kapcsolatban pozitív, vagy negatív tapasztalataik vannak.
    Lépjetek be a csoportba, és hívjátok meg az ismerőseiteket is!
    https://www.facebook.com/groups/Binatex.tapasztalatok/

    • avatar
      Sanci Horgász
      05/02/2018

      Szia Béla Sanyi vagyok. Nem boldogulok a bankkártya adatnáll. Beirom a bankkártya szám.. Utána kér alatta még egy bankkártya száma….Ide most mit kell írni nem fogadja el a számlaszámot sem. Megköszöném ha segitenni tudnál. ..

      • avatar
        Szilvási Vivi
        21/01/2020

        Tudna valaki segíteni!?

        Bitcoin tárcárol lett felrakva a pénz a Binatexre..

        De bankkártyára utaltuk ki! Akkor ez a pénz most eluszik vagy vissza lehet vonni a kiutalást?

  28. avatar
    Kovács Béla
    11/10/2017

    Múlt héten fizetett többször is.
    Bitcoin tárcára,van hogy 10 perc múlva ott a pénz.
    Bankkártyára csak annyit fizet ki,amennyi be lett róla fizetve.
    Netellert ajánlom,kevés az illeték,és nem kell parázni a Bitcoin árfolyam miatt. Most túl magas a Btc ára,várnék a kikéréssel,ha lemegy a btc,akkor kell kikérni. Ez a 4800 dollár horror magas,de mehet feljebb is idővel.
    Oktatóanyag az oldalon,bal alul feliratozott videókban.
    igen,ennyi,nő vagy csökken,el kell találni,van,hogy 100 pontot emelkedik az árfolyam 1 másodperc alatt.
    Kifizetést az avatárra nyomva,a pénz kifizetést kiválasztva,majd hozzáadva a bankkártyát,bitcoin címet,neteller címet stb… Összeget megadni,készen vagy.

    • avatar
      Bozsoki Roland
      17/10/2017

      Bankszàmlàra hàny nap az utalàs?Eltelt 5 nap és még sehol a pénz!

      • avatar
        Kata
        29/10/2017

        Szia ez valóban igaz?? Tényleg lehet pénzt keresni a binatexel?

    • avatar
      Varga Attila
      11/01/2018

      Hogy erted hogy bank kartyara csak anyit fizet amenyit be tetunk?

  29. avatar
    Kata
    28/10/2017

    Szia szeretnék bele kezdeni ebbe a binatexbe de nem tudom hol ès milyen bank kártyát kell csinàlni!! És valóban igaz ez az egész ??

  30. avatar
    Paul Alex
    01/11/2017

    Sziasztok. Azokat kérdezném, akik már régebben játszank, hogy a visszautalt pénzre milyen adózási szabályok vonatkoznak???? 5 hónapja játszok, kissebb összegeket már utaltam magamnak. Minnél többet nyerek, annál gondterheltebb vagyok, hogy mi lesz ha valaki rájön (nav, stb.)

    • avatar
      Gyula Molnár
      29/08/2018

      az év elején az előző év nyereségéből adózol,tudtommal 15%-ot,de a NAV megmondja,hogyan csináld,mert erre van egy bejelentő nyomtatványuk.

  31. avatar
    Bogdán József
    01/11/2017

    Sziasztok,csak azt látom hogy kérdés kérdés hátán ,válasz meg sehol.Nemértem hogy a binatex egy képviselője miért nem kommentel az oldalon hogy bizonyitsa az oldal eredetiségét és alátámasszon mindenkit akiben egy kis kétely is kialakult.Felmerül a kérdés …….csak mert énis most szeretnék belevágni ,de bennem is kételyek vannak hogy a befektetett pénzem megtérül e ???

    • avatar
      Attila
      26/11/2017

      Tisztelt József.
      Ez nem a binatex hivatalos oldala. Talàn azèrt nem kommentel ide Binatex kèpviselő.

  32. avatar
    Sàndor
    11/11/2017

    Sziasztok, szeretnėm kèrdezni hol talàlom meg a binatex szàmla szàmàt? Köszönöm.

  33. avatar
    Attila
    21/11/2017

    Az USA-ban élek és regisztráltam de nem tudok bankártyával befizetni. Lehet hogy nem engedi a kereskedést az USA-bol? Irtam a supportnak de semmi válasz.
    Elöre is köszönöm a választ!

  34. avatar
    Aniko Farkasne Szabo
    23/11/2017

    Szeretnék csatlakozni a BINATEX-hez. Az lenne a kérdésem, hogy angol font-al beléphetek-e??
    Mivel Angliában élek. Ha igen, akkor mennyi a minimum összeg amivel elkezdhetem?

  35. avatar
    Aniko Farkasne Szabo
    23/11/2017

    Valaki segitsen már abban,ha van tapasztalata,hogy ha Angliában élek,az angol bank kártyát nem fogadják el? mert próbáltam de elutasitotta. Köszönöm.

  36. avatar
    Tibor
    26/11/2017

    Udv mindenkinek!Látom van itt mindenfajta kérdés és hozzá szólás…Én ezt az egésszet úgy nézem hogy ez egy szerencse játék.MINT AZ AUTÓMATTÁKNÁL,vagy eltalálod vagy sem.Javítson ki valaki ha tévedek!Nehéz eltalálni vagy kiszámítani hogy épp mikor emelkedik és mikor csökken a termék ára..Tehát LUTRINak nézem az egészet.Démó verzióban játszom 2 napja többször nyertem 100% bónuszt amire azt irja hogy ha 50 usd feltöltök a kártyámra 24 óra alatt 10 percen belül megduplázza…Faktikusan akkor 100 usd birok kivenni a számláról?Ez lenne a kérdés!Köszi előre is a javaslatokat!

  37. avatar
    Árvai Valèria
    09/12/2017

    Nagy lehuzás az egêsz semmit sem segit a kèrdèsekre!nem utal vissza csak elveszi a pènzt!beperlem őket !kis pènzt szerettem volna nyerni ünnepek előtt erre 100000ft vettek el tölem!!hiába irok bárhová nem kapom vissza a saját pênzem!!!

    • avatar
      Laura
      01/03/2018

      Jó estét. Kíváncsi vagyok hogy vettek el a 100000 Ft? Engem sem nagyon akarnak kifizetni!

  38. avatar
    Anita
    16/12/2017

    Neteller létrehozásánál mit kell kiválasztani? Befizetés vagy kifizetés?

  39. avatar
    szuszics tibor
    26/12/2017

    érdekel

  40. avatar
    Koncz Dénes
    02/01/2018

    Szeretnék bekapcsolódni a * BINATEX * kereskedői Club tagok közé. Hol találok tagokat, akikkel ” eszme cserét” lehet váltani, kompatibizálni?

  41. avatar
    Koncz Dénes
    02/01/2018

    Elnézést, hol találok * BINATEX * klubtagokat? Melyik címen? Melyik honlapon? Csatlakozni szeretnék a Club hoz. Köszönöm.

    • avatar
      danlac
      20/04/2018

      Egyet kell értenem Elemérrel, és Kis Istvánnal mivel én is hasonlóan jártam.
      A versenyben elértem 2. 3. helyezéseket többször is, a szintem 10.Próbáltam hazautalni 1000,500,és a . végén 25 eur-t többször. Azonnal kidob.Van eur számlám és neteller számlám is.
      Mellesleg a platform valóban jó eltekintve egy-egy hibától, de ha nem fizetnek akkor nem érsz vele semmit. Ha van valakinek jó ötlete a pénz megszerzésére azzal szivesen fel venném a kapcsolatot

  42. avatar
    Elemér
    11/01/2018

    Üdvözletem mindenkinek.
    Én kereskedtem a binatex brokerrel én nyertem több száz eurót.
    Én kértem az xxx euró kifizetését , eltelt több hét idő, nem fizették ki.
    Én írtam több mint 10 Emailt, próbáltam élő chat-en elérni őket, de nem lehet.
    Csak az automata email -t kaptam, hogy továbbítják a kérésemet, de nem történik semmi.
    Nem lehet őket elérni, megszakították a kapcsolatot, amikortól pénzt kértem ki.
    Csak addig vagy jó nekik, ameddig fizetsz be pénzt nekik.
    Ezek csalók! Bűnözők! Ellopják a pénzed! Kerüld el őket!

    • avatar
      KIS ISTVÁN
      02/02/2018

      Saját tapasztalatom szerint, csak annyit adnak vissza amennyit befizettünk. Csaló banda! 1300USD -ET NEM FIZETTÉK KI, amikor naponta bombáztam az orosz ügyfélszolgálatot, kitiltottak, be sem tudok jelentkezni már a saját számlámra.

    • avatar
      Kereskedő
      07/07/2018

      Nekem 5000 eur-t kifizettek gond nélkül 1 hét múlva…nagy összegeket max 2x fizetnek egy hónapban…de ha nem olvassátok el a szabályzatot akkor ne sírjatok…

  43. avatar
    Rózsa
    11/01/2018

    Szeretnék kapcsolódni a BINATEX csoporthoz , de nem tudok elindulni ezért segítségre lenne szükségem .Ha valaki tud szívesen elfogadom a segítségét sok kérdés kavarognak bennem. Köszönöm .

  44. avatar
    Lajosbácsi
    22/01/2018

    Lajosbácsi. Valutapárra tippeltem két egymás mellé tett gépen ugyanabban az időben, 1 perc idővel, 10 euróval a demo felületen.
    Az egyik gépen le, a másikon fel. Hogy történhet az, hogy többször volt mindkét gépen veszteség is és nyereség is?

    • avatar
      Smajda Béla
      01/03/2018

      Sziasztok. Valaki megtudná mondani hogy kell Neteller számlát nyitni, illetve hól lehet ?

  45. avatar
    Kiss Ádám
    26/02/2018

    Sziasztok!Igen fizet a binatex! Kártyára csak annyit ad ki,amit befizettél!Többet nem fizet!A profitot csak e pénztárcára utalja.A netellert javaslom,mert ott igényelhetsz bankártyát is magadnak.Magyarországon le is tudod venni a pénzt,vagy akár vásárolni is tudsz vele!Javaslom,ha binatexnél például Eur számlát csináltál,akkor a neteller is Eur számla legyen!Ezeket be tudod állítani magadnak!Nekem a 200 Eur kifizetés kb 8 nap alatt jött meg.Ebben a hétvége is benne volt.A kissebb összegek például 10 Eur minden nap megy.

    • avatar
      Kiss Ádám
      26/02/2018

      Még azt elfelejtettem írni,hogy a 200 Eur természetesen profit!

      • avatar
        danlac
        20/04/2018

        Ádám te nagyon szerencsés vagy

  46. avatar
    Trombi Joe
    20/03/2018

    Nem lehetett beírni 07. napnál nagyobb dátumot és 1926-nál nagyobb születési időt az adataimnál. Kérdésemre nem válaszoltak. Amivel a demóban sokszoroztam az 1000E-t, azzal nem is lehet élesben kereskednem, de csak akkor tudom meg, ha már befizettem….Amikor meg elfogy a befizetett, tanácsot ajánl változtatásra, az eddigi ‘játékom’ alapján… Hát, így ez tényleg egy megnyerhetetlen játék csak, lehúzás.

  47. avatar
    brigitta
    02/05/2018

    Sziasztok mi az az e pénztárca? Hogy lehet arról lévén i a pénzt.?

  48. avatar
    Irina
    08/10/2018

    Sziasztok ! Ha Demon játszom és 100 százalékos bónuszt ír , azzal mit tudok kezdeni ? Mit kell ilyenkor tenni? Igen kezdő vagyok .
    A Demo számlaegyenleget hol tudom megnézni? Nagyon ritkán lehet látni a jobb felső sarokban.

  49. avatar
    Gyula
    16/05/2019

    Helló

    Én évek óta szinte csak nyerek vele.
    Magyarországi bankszámlára 5 munkanap a kifizetés a feldolgozással együtt én nem szoktam sosem a bónuszt kérni mert ahhoz meg kell forgatni és nem veheted akármikor ki a pénzt.
    max 100eurót szoktam feltölteni és heti két heti alkalommal 1000-1500eurót is ki tudok szedni vele.
    A hitetlenkedőknek csak annyit hogy ha nem érted akkor nem is nyersz, ha mohó vagy és egyszerre sokat akarsz akkor sokat buksz.
    Én 1 perces intervallummal csinálom és max 10-20euróval. ez eddig mindig bevált

  50. avatar
    Szabó Gergő
    17/08/2019

    Emberek nekem a demó számlàmon 1-óra alatt 1000-euroból 121000-let csak figyelni kell hogy ha szèt zumolja a kèpet akkor nő ha le kicsinyiti a kèpet akkor zuhan ha nem változik a kèp akkor csak ugrál vagy stagnál előre is sok szerencsét Gergő voltam

  51. avatar
    Hornung Andrasné
    12/09/2019

    Viola! Hogyan tudok demó számlat nyitni?

  52. avatar
    Toth laszlo
    03/12/2019

    Üdv.eddig mindig sikerült rátöltenem bankkártyárol pénzt,most meg nem engedi!de miért?pedig bankszámlámon van pénz adatok megadása is rendben semmijen változás nem történt az adatoknál de akkor se enged feltöltést!ügyfélszolgålatnak is jeleztem azok irják legyek türelemmel eltelt 48 ora és még semmi!!

  53. avatar
    Putz László
    26/02/2020

    Jó napot
    Érdeklődnék, hogy miért nem tudok bankkártyáról befizetni? Hiába írok az ügyfélszolgálatnak, nem jön válasz!
    Előre is köszönöm!
    Üdv Laci

Hozzászólás a(z) Szőke János bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Binatex – Kereskedői vélemények és bróker-vélemény

A honlap megtekintése